|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |


A program részeként a két cég vezetője együttműködési keretmegállapodást kötött a további alapkutatási, nemesítési és esetleges üzleti kapcsolatok érdekében. Az alapkutatás terén elsősorban az abiotikus stressztűrés, vagyis a szárazságtűrés az, amit mindkét fél kiemelten kezel. Emellett jó néhány kórtani és agrotechnikai téma is az érdeklődés középpontjában áll. A növénynemesítési kutatásokban az együttműködést a búzán kívül kukoricára, napraforgóra, szójára, cirokra, kölesre és rizsre is kiterjesztenék a partnerek.

A látogatás és a keretszerződés kapcsán üzleti kapcsolatok is szóba kerültek, hiszen kölcsönösen mindkét országban egymás növényfajtáinak közvetlen termesztésére is sor kerülhetne. Remélhetően, ehhez minél hamarabb sikerül a fajtaoltalmi és a közgazdasági hátteret is megteremteni.
E kapcsolat kialakítását a Tudományos és Technológiai (TéT) Alapítvány (CN-51/2007) segítette, a programban résztvevők mobilitásának anyagi támogatásával. Az elmúlt években kutató cserékkel sikerült hozzájárulni egymás búza kutatási módszereinek megismeréséhez, kicseréléséhez és bővítéséhez.
A közös előrehaladásra jó példa a szintetikus hexaploid alapanyagok bevonása a búza kutatásokba, ugyanis irodalmi és saját adatok szerint is, ezek jelentős előnnyel rendelkeznek a száraz időjárásban. Az eredményesség érdekében, a hexaploidok keresztezése a legjobb, szárazságra toleráns búzafajtákkal történtek. A hagyományos szelekciós lépések mellett, laboratóriumunkban haploid növényelőállítási módszert is alkalmaztunk arra, hogy minél gyorsabban homozigóta vonalakhoz jussunk. A szegedi esőárnyékoló berendezés, az üvegházban működő komplex diagnosztikai rendszer és a szárazságtűrési laborháttér, jó alapot ad ahhoz, hogy ebben a közös kínai-magyar projektben előbbre léphessünk.
Reményeink szerint, a május második felében hazánkba érkező kínai mezőgazdasági delegáció látogatása, ennek a kooperációnak és kiterjesztésének, újabb lendületet adhat.
|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |