|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |

Ünnepel a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.
|
A Gabonakutató a korábbi 15-20 százalékos állami támogatás után 2007-re már egy fillért sem kapott, ezért sok kutató, szakember kénytelen volt elhagyni az intézetet. Jelenleg 230 főt foglalkoztatnak, ebből 60 kutatót. Minden mostoha körülmény ellenére a kft. rengeteg díjat, elismerést kapott, 170 szabadalmi bejelentés és 158 fajtajelölés fűződik a nevéhez. Az igazgató stratégiai célnak nevezte a növénynemesítést és a kutatást, ezért az államnak el kell döntenie, milyen formában kívánja fenntartani és finanszírozni azt. Az ünnepség díszvendége Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára volt, aki az agrárium válságának okairól beszélt. A krízis nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az egész országot megfertőzte. Magyarország adóssága 21ezer milliárd, hangsúlyozta az államtitkár, ha ehhez hozzáadjuk az önkormányzatok és a családok eladósodottságát, akkor kiderül, hogy minden lakos — a csecsemőtől az aggastyánig – 3 millió forinttal tartozik. Az új kormány elsődleges célja megállítani, majd visszafordítani a romlási folyamatokat, és visszaszerezni az ország szuverenitását. A szegedi Gabonakutatónak meghatározó szerep jut a mezőgazdaság új stratégiájának kidolgozásában és végrehajtásában, az ágazat jövőképének megrajzolásában. |
||
![]() |
Az új kormány a jövőben nem a tömegtermelésre helyezi a hangsúlyt, hanem a minőségre, a vegyszermentes, egészséges, nem génkezelt élelmiszerek és a zöldenergia előállítására, az élhető vidék megteremtésére, ahol az élővilág fenntartása, a minőségi környezet megőrzése okán, a sokszínű és sokféle árutermelés hatására a vidéki turizmus is szárnyra kaphat, a helybeliek pedig hosszú távon munkalehetőséghez jutnak. | |
|
A táj adottságait messzemenően figyelembe vevő, ahhoz illeszkedő gazdálkodáshoz szükséges mielőbb visszatérni, és őseink példáját követni.
|
||
|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |