GABONAKUTATÓ AZ OMÉK-ON

A szeptember 20-24. között Budapesten megtartott Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár 988 kiállítójával rekordot döntött. Látogatókból sem volt hiány, bőven jutott belőlük a D pavilonban kiállító Gabonakutató standjára és annak környékére is.

omek-ab.jpg

A szeptember 19-i előzetes szakmai napot és konferenciát beleszámítva 6 napos idei rendezvény 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit – mondta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes a 78. OMÉK záróünnepségén. Az agrárium a nemzetgazdaság stratégiai ágazata – hangsúlyozta Nagy István a magyar mezőgazdaság legnagyobb hazai rendezvényén. Kiemelte: minden eddiginél több kiállító vett részt ez alkalommal az OMÉK-on. Méltatta a partnerország, Japán által bemutatott kínálatot is, jelezve, nemzetünk büszke lehet arra, hogy élelmiszereinkkel be tudtunk törni az igényességéről ismert ázsiai szigetország piacára. A miniszterhelyettes szerint az idei OMÉK a termelők, feldolgozók, vásárlók egységességét jelenítette meg.

omek-cd.jpg

Sikerrel szólítottuk meg a jövő nemzedékét, hiszen a fiatalok, iskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók nagyszámú jelenléte új, örömteli színt hozott az OMÉK történetébe- közölte Daróczi László,.  Arról is beszélt, hogy olyan hagyományokat és kincseket, javakat mutathatott fel az OMÉK, amelyeket őseinktől örököltünk és nem csupán tiszteletből követünk, amelyeket a kor kihívásaihoz igazodva versenyképességünk megtartásáért, fejlődésünk érdekében kell, hogy szem előtt tartsunk.

Az ingyenes belépésnek köszönhetően az eddigi rekordot 30%-kal haladta meg az OMÉK-ra kilátogató általános- és középiskolás diákcsoportok száma, emellett főiskolások és egyetemisták ezrei is térítésmentesen léphettek be a rendezvényre.

A vásár záróünnepségén Nagy István és Daróczi László az Agrármarketing Centrum (ügyvezetője átadta az OMÉK Közönségdíját, valamint a Miniszteri Nagydíjat is. A Közönségdíjat minden évben az a kiállító nyerheti el, aki a látogatóktól a legtöbb szavazatot kapja. Idén a Tej Terméktanács standján található tejtermékeket népszerűsítő kamion nyerte el leginkább a látogatók tetszését. Az OMÉK Miniszteri Nagydíjat a Kőrös-Maros Biofarm alakor búzából előállított biosöre kapta.

Forrás: FM Sajtóiroda