KIÁLLÍTOTTUNK A BÁBOLNAI GAZDANAPOKON

Az idén augusztus 31 - szeptember 3. között megtartott Bábolnai Gazdanapok Nemzetközi Agrár és Agrárgép Kiállítás mintegy 20 ezer négyzetméterén 170 kiállító termékeivel találkozhattak a látogatók.

1-2.jpg

   Társaságunk ezúttal sem hagyta ki a kínálkozó lehetőséget. A több tízezres közönségből szép számmal akadt, aki a Gabonakutató standját is útba ejtette, s megosztotta velünk a szegedi növényfajták termesztése során szerzett tapasztalatait, s egyben megismerkedett újdonságainkkal is. A kiállításokon megjelenített gabonakutatós vetőmagkínálatból most, az őszi vetésűek szezonjából adódóan elsősorban a búza, egyéb kalászos gabonák és az őszi káposztarepce fajtáink, hibridjeink vetőmag beszerzési lehetőségeiről és a sikeres termesztés feltételeiről érdeklődtek a gazdák, gazdálkodók. Természetesen emellett a tavaszi vetésűek (szója, kukorica, takarmánycirok, napraforgó és köles) sem maradtak ki a sorból.

3-4.jpg

A Kemma.hu vásári beszámolója itt tekinthető meg

   A bábolnai kiállítás 39 évvel ezelőtt nyitotta meg először a kapuit. Idén jubilált is a rendezvény, immáron 30. alkalommal látta vendégül a szakembereket, gazdákat, kis- és nagytermelőket és mezőgazdasági társas vállalkozások képviselőit.

   Több szántóföldi gépbemutatót tartottak, szakmai fórumokat rendeztek a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében, valamint az eseménnyel egy időben országos díjugrató bajnokságra is sor került a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. lovaspályáján.