SZÁNTÓVERSENYEN VOLTUNK

 szanto1-2.jpg

A Székkutason már hagyományossá vált regionális szántóversenyt az idén Hódmezővásárhelyen, a SZTE Tangazdaságában augusztus 6-án, szombaton rendezték meg. A 120 éves hódmezővásárhelyi agrárképzés jubileumi programjainak sorába tartozó rendezvény Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának köszöntőjével vette kezdetét kilenc órakor, ezt követően a szántóverseny következett.

1p1110729-2.JPG

A Gabonakutató Nonprofit Kft. e helyen és ebből az alkalomból információs sátrat állított fel, ahol a nemesítőház őszi és tavaszi vetésű szántóföldi növényfajtáinak és hibridjeinek fajtaajánlatával ismerkedhettek meg az érdeklődő „szántóvetők”.

A promenad.hu „Szántottak és bálát gurítottak” című részletes, képes beszámolója itt tekinthető meg.

nevtelen-1.jpg

Hazánkban a különböző szintű szántóversenyeket a Magyar Szántóverseny Egyesület szervezi, a versenyeket pedig a Szántó Világszövetség szabályainak hazai adaptációja szerint kell lebonyolítani. Minden versenyzőnek egy tarlón kimért parcellát kell felszántania. A székkutasi regionális szántóversenyen hat kategóriában mérték össze tudásukat a gazdálkodók: rajthoz álltak a 2-3 és 4-5 fejes ágyekét, a 2-3 és 4-5 fejes váltva forgatós ekét húzó traktorok vezetői, valamint a lófogatosok és veterán traktorosok is.
(Forrás: FM Sajtóiroda; Fotó: TSZI.)

1p1110753-3.JPG