Növénynemesítők közgyűlése

A Magyar Növénynemesítők Egyesülete 2016. évi rendes közgyűlését március 22-én, Szegeden tartotta, ahol az Egyesület jelenlévő tagsága meghallgathatta Kristóf Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium - Mezőgazdasági Főosztály - Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Osztály vezetőjének „Aktualitások a magyar agrárkutatásban” című tájékoztató előadását.

 

Osztályvezető Úr beszédében kitért az agrárkutatást érintő jelenlegi változásokra, az intézményrendszer jövőbeli átalakulására. Kiemelte az agrárkutatást végző intézmények partnerségének fontosságát, a jövőkép egyeztetését és annak összehangolását, az agrárágazati szereplők együttműködésének meghatározó szerepét, valamint a hosszú távú tervezés jelentőségét. A tájékoztatót követően a hallgatóság részéről felmerült kérdések megvitatásra kerültek.

img-6907.JPGEzt követően az Egyesület elnöke, Dr. Bóna Lajos közre adta a Magyar Növénynemesítők Egyesülete 2015. évi közhasznú tevékenységről és gazdálkodásról szóló elnöki beszámolót, továbbá a 2016. évi terveket, melyeket a jelenlévő tagság (70 fő) egyhangúan elfogadott. A Felügyelő Bizottság elnöke, Dr. Rózsás Attila röviden értékelte az elnöki beszámolót. A közgyűlés a Magyar Növénynemesítők Alapítványának helyzetével kapcsolatos tájékoztatóval zárult.