|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |

Ezek a kedvező közgazdasági viszonyok, az új hibridek és fajták elterjedése, valamint a termesztéstechnológia ugrásszerű fejlődése mind a repce termesztésére ösztönzik a termelőket.
Helyzetkép
A repce vetésterülete 2010-ben 258 ezer hektár lett, amelyből közel 20 ezer hektár kipusztulását jelezték április közepére. Sajnos a tavalyi vetés körülményei nem voltak ideálisak, a jelentős csapadék miatt sok helyen későn került a mag a talajba, ezért fejletlen állapotban várta a repce a telet. Tovább rontott a helyzeten az újabb jelentős esőzés, így a vízborítás eredményeként további területek estek ki a termelésből. Ez a kiesés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elérte a 40 %-ot is. Szintén nagy terület csökkenés következett be Vas megyében, ahol 3000 hektáron jelentettek kipusztulást. További mintegy 50 ezer hektárról jelezték, hogy az állapota gyenge, ezeken a területeken már nehezen képzelhető el a 3 tonnás termés. Mindezen körülmények előrevetítik a magas felvásárlási árakat, már az év elején 110 ezer forintért kötötték a szerződéseket.
A sikeres és jövedelmező termesztést minden estben az alkalmazott hibridek és fajták, valamint a termesztéstechnológiai elemek összhangja teremti meg. A tavaszi munkák időben történő megkezdése elengedhetetlen a maximális termés eléréséhez. Ahogy a talaj engedi nagyon fontos a fejtrágya kijuttatása és a korai növényvédelmi munkálatok megkezdése. Amennyiben kimarad a szárormányos elleni védekezés, az drasztikus terméscsökkenést eredményez, ugyanúgy, mint a repce más kártevői ellen is elengedhetetlen a tavaszi okszerű permetezés.
Szegedi kínálat
A Gabonakutató által nemesített hibridek és fajták biztosítékot jelentenek a gazdáknak a maximális termésre és ez által a kiemelkedő eredményességre. Repcéink nemcsak termésben, de az elengedhetetlen alkalmazkodó és télálló-képességben is a legjobbak között vannak. Ebben az évben talán még nagyobb jelentősége van a jó regenerációnak, a korai, gyors indulásnak valamint a betegség ellenállóságnak. Mindezen tulajdonságok ötvöződnek a szegedi kínálatban.
A 2011. évi termesztéshez kiváló beltartalmi paraméterekkel is rendelkező hibrid és fajta repcéket kínálunk. A hibrid ajánlatunk legsikeresebb és legelterjedtebb repcéje a Finesse, melyben tökéletesen kombinálódott a kiemelkedő termés a gyors regenerálódó képességgel valamint a piac minden igényét kielégítő stabilan magas olajtartalom. Az a termelő, aki intenzíven gazdálkodik és a maximális termés elérésére törekszik, bátran válassza a Finnesse-t.
Az elmúlt évben már bizonyított a Hycolor hibrid repcénk. Minden szempontból megfelel a hazai igényeknek, hiszen télálló képessége átlag feletti, glükozinolát tartalma stabilan alacsony az évjárattól függetlenül. Alkalmazkodó képessége miatt a kevésbé intenzív viszonyok között is megállja a helyét.
Fajtarepce kínálatunk mindenki által kedvelt és évek óta sikeresen termesztett fajtái - a GK Gabriella és a GK Helena - továbbra is elérhetőek a termelők számára. Télálló és regenerálódó képességük kiváló, termésük intenzív gazdálkodás mellett meghaladja a 4 t/ha-t.
A Gabonakutató nagy hangsúlyt fektet a kiváló vetőmag minőségre, kizárólag saját területen történik a vetőmag előállítása. A mag csávázásánál és kiszerelésénél a legmodernebb technológiát és csávázószereket alkalmazzuk, így biztosítva a stabil paramétereket. Vetőmagjaink nemcsak Magyarországon, de határainkon túl is keresettek, ezt bizonyítja, hogy 2010-ben már Ukrajnában is minősítésre került egy fajta és egy hibrid repcénk. Ebben az évben már jelentős mennyiséget szállítunk erre a piacra is.
Virágné Pintér Gabriella
|
|
|
Gabonakutató
Diétázóknak >>
Aktuális vetőmag-árjegyzékeink |