A Gabonakutató külső megújulása

Köszöntjük a külsőleg megújult Gabonakutatónál!

A több mint 200 főt foglalkoztató Gabonakutató az egyik legnagyobb magyar agrárkutató intézmény, mely 1924-től áll a mezőgazdaság szolgálatában. Gabonafélék, ipari és fehérjenövények nemesítésével és termesztési kutatásaival foglalkozik. A biológiai alapok fejlesztése és azok bevezetése a köztermesztésbe intézetünk legfőbb küldetése. E 92 esztendő alatt számos fajtát, az agrárgazdaság versenyképességét javító termesztéstechnikai ismeretet, korszerű technológiát bocsájtottunk a gazdák, gazdálkodók rendelkezésére. Jelenleg 22 szántóföldi növényfajból Magyarországon 128, külföldön 20 országban több, mint 60 minősített fajtát, hibridet kínálunk a termelőknek. Igazodva a hatékony és könnyen hozzáférhető információátadás korszerű technikai lehetőségeihez, jelen levelünk kézbesítésével beindítjuk a rendszeres saját hírlevél szolgáltatásunkat.  

 

A gyakorlati termesztéshez fűződő kapcsolatoknak mindvégig lényegi eleme volt a biológiai alapok sikeres használatát elősegítő szakismeretek kellő mértékű és mélységű közvetítése intézményünk által, kihasználva ehhez az igénybe vehető módokat és csatornákat. 

A most bevezetésre kerülő hírlevél szolgáltatásunk mellett ezúton ajánljuk figyelmébe megújult honlapunkat, abban a reményben, hogy újdonságaink elnyerik az Ön tetszését is. Bízunk abban, hogy könnyedén megtalálja az Ön számára érdekes és értékes információkat. Várjuk látogatásait a www.gabonakutato.hu weboldalunkon!

Az új honlapunk kialakításánál arra törekedtünk, hogy egy modern, felhasználóbarát és könnyen áttekinthető oldalt hozzunk létre, egyszerűbben kezelhető struktúrával. Ennek végeredményeként egy szerkezetében, formájában és tartalmában is megújult, korszerű weboldalon böngészhetnek kedves látogatóink. Az új portálunk megjelenésében dinamikusan alkalmazkodik a modern mobileszközökhöz.

Megújult honlapunk egyik lényeges eleme az arculatváltásunkhoz is igazodó új látvány. Új arculatunk kifejezi a természetes környezet és az épített világunk iránti elkötelezettségünket, különös tekintettel a fenntartható fejlődésre, az innovációra, a földjét művelő ember eredményességére, a mindennapi kenyeret fogyasztó lakosságra.

Az esztétikai és tartalmi megújulás a magyar oldalunkon kívül az angol nyelvű, a német nyelvű és a szlovák nyelvű felületeinkre egyaránt vonatkozik.

Az új honlapunk folyamatos frissítés alatt áll, hogy a legújabb, aktuális tartalmakat tárjuk az érdeklődők elé.

 

Amennyiben kedve tarja, nézze meg megújulásunk rövid bemutatóját: A Gabonakutató külső megújulása

Újdonságaink mellett a már megszokott csatornákon is elér bennünket:

  • Fajtáink és hibridjeink termesztési értékéről, a vetőmagok beszerzési lehetőségeiről Területi képviselőink és Kereskedelmi Osztályunk munkatársai készséggel adnak felvilágosítást.
  • Szaktanácsainkat írásos anyagainkban: fajtaismertetőinkben, technológiai útmutatásainkban, saját újságunkban, szakcikkeinkben is olvashatja.
  • Országos kalászos gabona, repce, kukorica és cirok szakmai napjainkon és fajtabemutatóinkon továbbra is várjuk Önt és minden érdeklődőt.
  • A főbb növényfajok regionális bemutató üzemi próbáinak beállítása közel 150 helyen történik, amelyek helyi, tájkörzetre, régióra kiterjedő fajta- és termesztéstechnológiai bemutatóinak szervezésében részt veszünk.
  • A Gabonakutatóval továbbra is találkozhat különböző szakkiállításokon, amelyeken helyszíni szakmai tájékoztatással állunk szolgálatára. 

 

Intézményünkről, a Gabonakutatónak a magyar agrárkutatásban betöltött szerepéről, tevékenységünkről bővebben itt olvashat.

Ha még nem tette meg, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy rendszeresen megkapja tájékoztató leveleinket.