A Gabonakutató által támogatott Fenntartható gazdálkodás kategóriájának győztese, Támba Miklós kapta az Év Agrárembere 2021 díjat

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett pedig a közjóért is sokat tesznek.

A Gabonakutató Nonprofit Kft. az Év Agrárembere 2021 díj Fenntartható gazdálkodás kategóriájának támogatójaként vett részt idén az eseményen. Támba Miklós, a Napkori Erdőgazdák Zrt. vezérigazgatója nem csak ennek a kategóriának lett a győztese, hanem őt választották az Év Agráremberének is 2021-ben.

A díjat Dr. Tóth Beáta, a Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatási igazgatója adta át ünnepélyes keretek között a gálaesten.

Gratulálunk a győztesnek és sok sikert kívánunk a további munkájához!