A precíziós gazdálkodás új korszakot nyit a növénytermesztés és a vetőmagnemesítés világában erről szólt a mai kerekasztal-beszélgetés, ahol három kiemelkedő szakember osztotta meg tapasztalatait és jövőbe mutató gondolatait:
▪️ Dr. Kovács Gergő, a MATE egyetemi docense,
▪️Rádi Feríz, növénygenetikus, a Pannon Genetics ügyvezető igazgatója
▪️Tóth Tibor, a Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és a MATE Agrárcsoport vezérigazgatója.
A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a genetikai háttér önmagában nem elég – a vetőmag fizikai minősége és előállítási módja legalább olyan fontos. A fémzárolt vetőmagok értéke kiemelkedő, különösen akkor, ha a fajtaválasztás precíziós technológiákkal együtt alakalmazzuk.
A nemesítésben is szemléletváltás zajlik: figyelembe kell venni, hogyan viselkedik egy genetika a precíziós környezetben, és a modern technikákat már a nemesítési folyamatba is be kell építeni.
A vetésszerkezet átalakulása elkerülhetetlen – új növények, mint a köles vagy az amaránt, egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen az aszályos régiókban. Dr. Kovács Gergő kiemelte az adaptációs képesség és a koraiság fontosságát, míg Tóth Tibor példaként említette a Gabonakutató esőárnyékoló rendszerét, amely már 20 éve működik, és komoly előnyt jelent az aszálytűrésben.
A beszélgetés végén közös nevezőre jutottak, a jövő mezőgazdasága holisztikus szemléletet kíván, ahol gépgyártók, vetőmag-előállítók, gazdálkodók és kutatóintézetek szoros együttműködésben dolgoznak fenntartható mezőgazdaságért.


