FIATAL KUTATÓNK A LEGJOBBAK KÖZÖTT!

2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). A pályázaton olyan doktoranduszok indulhattak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. Pályázhattak továbbá olyan fiatal kutatók is, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudtak felmutatni. A 64 pályázatból három doktorandusz hallgatót és három fiatal kutatót díjaztak. A fiatal kutatók között díjazták a Gabonakémiai és Technológiai Labor vezetőjét Dr. Langó Bernadettet is a tritikálé humán célú felhasználása terén végzett kutatásaiért. A díjat Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója és Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Professzorok Battyhány-i Körének elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át a díjazottnak 2020. január 9-én, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezett díjátadó ünnepség keretein belül. 

 

langobernadett-dijjal.jpg  

Fiatal kolléganőnknek, akinek jelentős publikációi és gyakorlatban is fontos kutatási eredményei példa értékűek a többi fiatal kutató számára gratulálunk és további eredményes kutatómunkát kívánunk!