GABONAKUTATÓ AZ OMÉK-ON

 

Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, szeptember 26-29. között megrendezett 79. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) Budapesten, melyen az A pavilonban az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt.-vel közösen vettünk részt. Kiállításra kerültek közös termékeink is, a „Szögedi Rozsbuza” védjeggyel ellátott szegedi tritikálé fajtákból készült őrleményeink: a teljes kiőrlésű és világos trikálé lisztek. A múltat megidéző régi hengerszék is sok látogatót vonzott.

 

omek1.jpg

 

Nagy István agrárminiszter vasárnap, a rendezvény záróünnepségén kiemelte, az OMÉK sikeresen ráirányította a figyelmet a magyar agráriumra, ízelítőt adott a kiváló minőségű, adalékanyagok nélkül előállított, genetikai módosítástól mentes magyar termékekből, hungarikumokból, valamint a szakmaiságból és a mezőgazdaság dinamikusan fejlődő mindennapjaiból.

 

omek2.jpg

 

Ondré Péter, a kiállítást szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője elmondta, hogy külföldről 64 kiállító érkezett, a Kárpát-medencéből, a határon túlról pedig 180 magyar kiállító. A záróbeszédek után Nagy István és Ondré Péter díjakat adott át, a kiállítás legszebb standja a látogatói visszajelzések alapján a Flamingo 24 by Talentis Kft. kivitelezésében a Talentis Agro Zrt., a Kall Ingredients Kft. és a Viresol Kft. közösségi standja lett. A Miniszteri Nagydíjat pedig az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Regius kacsa és liba termékcsaládja kapta.

Forrás: MTI