A Gabonakutató Nonprofit Kft. nagy hangsúlyt fektet a jövő szakember gárdájának képzésére, ezért évek óta duális képzés keretein belül szorosan együttműködik a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával (SZTE MGK). A mezőgazdaság fontosságának népszerűsítése céljából az MGK június 27-én „Nézz szét nálunk!” címmel egy olyan nyílt napot tartott, ahol érdekes bemutatókkal (drónok, csúcstechnológiájú munkagépek, stb.), programokkal, információs standokkal várták a jövő szakembereit. Intézményünket a rendezvényen két fő fiatal kutató Purgel Szandra és Zoltán Gábor képviselte.
Fotó: Baráth Tamás
A nyílt nap célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok megismertetése volt a modern mezőgazdaság módszereivel, mely nem a jövő, hanem a jelen. A rendezvény mottója: „Gyere hozzánk, ahol a technológia és a természet szeretete találkozik a magasszintű oktatással”.
Ehhez a rendezvényhez járult hozzá a Gabonakutató gazdag standjával, ahol az érdeklődők, pályaválasztók számára bemutatásra került az Intézet tevékenysége, fajtái, vetőmagvak és az azokból készíthető őrlemények és élelmiszer termékek.
Fotó: Baráth Tamás
Számos program közül válogathattak a résztvevők, lovas kocsival bejárhatták a Tangazdaságot. Bemutatásra került a tanüzemben tartott őshonos kendermagos állomány, a tejelő tehenésztelep, a sertésállomány, valamint az itt működő oktató lovarda. Az érdeklődők betekintést nyerhettek az alkalmazott kórbonctan folyamatába, emellett drón bemutatón is részt vehettek. A fejés régi, kontra új módszerével, a fejőgépekkel is megismerkedhettek a fiatalok, valamint légfegyveres élménylövészeten, valamint trófea bemutatón is részt vehettek.
![]() |
![]() |
Fotó: Baráth Tamás