"Természetes" választás

Szegedi fajták, ökotermesztésben

Hírlevelünk partneri rovatában olyan termelőket szólaltatunk meg, akik szegedi vetőmagjainkat használva megosztják véleményüket, tapasztalatukat termékeinkről.

Jelen számunkban Hubai Imrét kértük meg, hogy mutassa be gazdaságát és tevékenységét, egyben érintve a Gabonakutatóval fennálló kapcsolatát és annak gyakorlati példáit.  A karcagi határban 1160 hektáron bio és biodinamikus gazdálkodást folytató gazda egyben a közel 4 ezer hektárt hasznosító Nagykunsági ÖKO Szövetkezet egyik bázis tagja és elnöke is.

 

- A korábban Üllőparti Gazdaszövetkezet névre hallgató, beszerzésre, értékesítésre és összehangolt termesztési technológia megvalósítására alapított dán típusú szövetkezet szigorú, a természettel összhangban lévő elvek alapján működik. A bio és biodinamikus növénytermesztésben alapkövetelmény a vegyszerhasználat mellőzése, kötelező a nagyarányú, de a természettel összhangban álló állattartás, a tápanyag visszapótlás komposztált szerves trágyával, valamint zöldtrágyával történhet. A terület vetésszerkezetében 30 százalékot tesznek ki a talajgazdagító pillangósok. A Demeter védjegy használóiként azt a kitételt is teljesítenünk kell, hogy ahol lehet, saját körünkben megtermelt vetőmagot használjunk. Elsősorban a nehezebben előállítható hibridnövényeknél van meg az az engedmény, hogy külső forrásból is beszerezhetünk vetőmagot. Természetesen ez csak megbízható partnertől, biotermesztésből származhat.

- Akkor ez lehet a kapcsolódási pont a szegedi Gabonakutatóval.

- Először is tudomást kellett szereznünk arról, hogy foglalkoznak ökotermesztéssel előállított vetőmagok forgalmazásával. A cég vezető munkatársaival folytatott beszélgetéseink során idővel erre is fény derült. Az utóbbi években területi képviselőik is rendszeresen felkeresnek, így oda-vissza működik az információcsere.

- A gyakorlat szintjén ez alkalmas növényfajokat és konkrét fajtákat, hibrideket jelent.

- A változatos vetésszerkezetünket példázza, hogy szántóföldi, kertészeti és gyógynövényből 26 fajta növényt termesztünk. A szegediektől mostanában kukorica, szója és napraforgó fajták bizonyítják életrevalóságukat a szántóföldjeinken. Korábban cirok, köles és repce is szerepelt a repertoárban. Kukoricából az igen korai Sarolta hibridre esett a választásunk, napraforgóból pedig évente több száz hektáron díszlett a hagyományos nemesítésű Bambó, Mandala és Manitou PR valamelyike.

Nem minden év egyforma, így tőlünk függetlenül, a természet szeszélyéből olykor hullámvölgy is akad. Tavaly a bio Saroltánk termését dézsmálta meg a szélsőségesen aszályos időjárás, ami sajnos épp a magfogás időszakában érte gazdaságunkat.

A Pannónia kincse szójafajta eddig csak kisebb területen mutatkozott be, de sikerrel.
Idén már 70 hektárt vetünk belőle. A szegedi kukorica és napraforgó szintén a listán marad. Ez egyben azt is jelenti, hogy összességében meg voltunk velük elégedve, teljesítményben és állóképességben hozták a tőlük elvárt színvonalat.

- Köszönöm a készséges és tárgyszerű tájékoztatást.


hubai.jpg

Hubai Imre (középen) bemutatja biogazdaságát

------------------------------------------------------------------------------------------

Névjegy

Hubai és társai Kft.

Székhely: 5300 Karcag, Liget u. 25.

Telephely: 5309 Berekfürdő, Orgona u. 6.

 

Tagok:

Hubai Imréné ügyvezető

Hubai Imre ügyvezető

ifj. Hubai Imre kereskedelmi vezető

 

Tevékenységi kör:

• ökológiai gazdálkodás

• növénytermesztés

• vetőmagtermesztés

• zöldség termesztés

• dísznövénytermesztés

• öko élelmiszer előállítás, feldolgozás

• öko élelmiszer kis-és nagykereskedelem

• mezőgazdasági szolgáltatás

• szaktanácsadás